Szükség-e a vágy?
Lépten-nyomon hallhatjuk és olvashatjuk, hogy "merj álmodni, hallgass a szívedre, valósítsd meg önmagad". Ezek az életelvek, mind az álmainkat és vágyainkat vették célba, arra buzdítva minket, hogy engedjük át nekik az életünk irányítását. Azt sugallva, hogy a vágyaink, és álmaink tudják, hogy valójában mire is van szükségünk. "Azért vágyom egy vadi új BMW-re, mert arra van szükségem". De ez így, ebben a formában nem igaz! Ugyanis, nincs ember ezen a bolygón, akinek szüksége lenne egy BMW-re! Lehet, hogy szeretne, lehet, hogy jó, hasznos, kényelmes és biztonságos lenne, de ez még nem szükség. Lehet, hogy remek érzés lenne vezetni egy ilyen autót, még az is lehet, hogy hozzáadna az életünkhöz, de még ez sem szükség, ez még mindig csak vágy marad. Szeretném tisztázni ezt a dolgot. Az önmagában nem baj, ha valamire vágyódunk. Az egy természetes igénye az embernek, hogy minőségi életet szeretne élni. A baj ott kezdődik - és indít be egy lavinát - mikor ahhoz kapcsoljuk a boldogságunkat, a közérzetünket, ami után vágyódunk. Ha azt gondoljuk, hogy csak akkor élhetünk minőségi, boldog életet, ha megkapjuk a vágyunk tárgyát. Ez az egyik legnagyobb hazugság, ami csak létezhet! Leginkább az gyötri meg az emberek többségét, hogy a vágyaiból szükséget gyárt. Pedig igen nagy különbség van a kettő között. Míg a szükségek azok, amik feltételül kellenek az életünkhöz, amik nélkül nem tudunk élni, addig a vágyak csak olyan kívánságok, melyeket ugyan szeretnénk, de minden további nélkül meg vagyunk nélkülük. Az álmainkhoz és vágyainkhoz való helyes viszonyulás, a csalódásaink, frusztrációink nagy többségét vehetné ki az életünkből. Sajnos korunk embere elhitte azokat a jól hangzó "tanácsokat", hogy hallgass a szívedre, és ezzel átadta az élete irányítását a vágyainak. Ennek következtében önző módon él, csak saját magára figyel, a saját érdekeiért tesz bármit is. A vágyainak megelégítése lett az élete értelme és célja. Ugyanakkor az ember soha nem tudja betölteni a saját vágyait, nem tud tökéletesen megelégedni, mert mindig akad valami új, amiért vágyódni fog. Mit kezdjünk az álmainkkal, vágyainkkal? Két helytelen magatartás figyelhető meg ezzel kapcsolatban: Az egyik az, amikor nem veszünk tudomást a vágyainkról. Úgy próbálunk viselkedni, mintha nem is lennének vágyaink, mintha az egy bűnös dolog lenne, amit el kell titkolni. Megesik, hogy elnyomjuk a vágyainkat. Ez némiképpen indokolt lehetne abban az esetben, ha tényleg bűnös, perverz netán aberrált vágyaink lennének. Viszont teljesen értelmetlen az olyan esetben, mikor jobb életkörülményekre, több pénzre, jobb állásra, egy jó kocsira, sikerre, stb. vágyunk. Általában azok nyomják el a vágyaikat, akiknek nem egészséges az önképük. Akik úgy vélik, hogy nem jogosultak azokra a dolgokra, amik után vágyódnak. Akiknek bűntudatuk van amiatt, hogy olyan valamire vágynak, amit nem érdemelnek meg. Meg kell említenem, hogy téves vallási felfogás is lehet annak oka, hogy valaki elfojtsa a vágyait. A másik - amit már érintettünk - hogy valaki szükséget kreál a vágyaiból, és mindenáron meg akarja elégíteni azokat. Ez a gyakoribb eset, és ez tömegeket tud boldogtalanná, örömtelenné tenni. Ezeknek az embereknek egy örökös vágyódás az életük. Folyton-folyvást van valami, ami azt ígéri nekik, hogyha megszerzik, akkor végre, öröm és nyugalom költözik az életükbe. Így hát arról szól az életük, hogy mindenáron megelégítsék a vágyaikat. A tragikus az egészben az, hogy amíg nem szerezték meg az éppen kiszemelt valamit, addig nyomorult módon érzik magukat. Hiszen ahogy felnő az emberben egy vágy, az addig nem múlik el, amíg meg nem elégül. Tehát, ha az élet felvillant egy kívánatos dolgot, ami után az ember elkezd vágyódni, ameddig nem kapja azt meg, addig rabja lesz a saját vágyának. Az emberiség túlnyomó többsége (legalább is a civilizált világban) - úgy, hogy nem is tud róla - a saját vágyainak rabságában él. A helytelen gondolkodásnak, és a téves életelveknek, köszönhetően egy örömteli, megelégedett élet helyett, állandó vágyakozásban, és elégedetlenségben, állandó öröm nélkül él a ma embere. A leggyakoribb vágyminták Hatalomvágy - Az embernek, ősrégi vágya, hogy uralja, hogy az irányítása alatt tartsa a dolgokat. Hatalmat szeretne magának. Mivel a fontosságérzet nélkülözhetetlen lelki szüksége az embernek, ezért azt azzal akarja megelégíteni, hogy hatalmat szerez, és így akar fontossá válni. Elismerés utáni vágy - Természetes igénye, vágya az embernek, hogy a tevékenységét, de leginkább a személyét elismerjék. Az ad egy bizonyos értelmet az életünknek, hogy az egész lényünk - beleértve a tevékenységeinket is - olyan valami, ami elismerést érdemel. Anyagi vágy - Hát ez az... Ez egy mesterségesen gerjesztett vágya az embernek. Több helyen is beszéltünk már erről, de azt hiszem, nem lehet elégszer megemlíteni az anyagiakkal kapcsolatos helytelen gondolkodást, és téves elveket, amelyek képesek megkeseríteni az emberek életét. Az a kor, amiben élünk elveszítette az értékrendjét. Követhető értékek, és a legalapvetőbb szükségeik betöltésének hiányában, az ember egy belső ürességgel a lelkében kénytelen élni. Mivel ez nem az ember természetes állapota, ez okból kétségbeesetten keres valamilyen megoldást arra, hogy ne kelljen értelmetlenül, egy hatalmas űrrel a szívében élni. Ezért újabb és újabb társadalmi divatmodelleket gyárt, aminek az elveit tekinti elfogadható mércének és követendőnek. A jelenlegi divatszellem a teljesítményt, és az anyagi javakat, tekinti legfőbb irányadó elveknek. A társadalom annak alapján méri az ember értékét, hogy mennyire tudott megfelelni az éppen divatban lévő elvárásoknak. Elveszett az ember értéke, helyette az általa termelt haszon lett értékes. Olyan mértékben lehet bárki is a társadalom elfogadott tagja, amilyen mértékben hasznos, és amilyen mértékben ez a hasznosság látszik az anyagi helyzetében. Az ember alapvető szükségei mindeközben semmit sem változtak; sem a fizikai szükségeket, sem a lelki szükségeket tekintve. Az ember betöltetlen szükségei fittyet hánynak az éppen divatban lévő társadalmi modellekre, egyszerűen "csak" megelégítésükért kiáltanak: "Szeress! Fogadj el olyannak, amilyen vagyok! A személyemet tiszteld, ne a hasznom! Azt akarom, hogy én legyek fontos neked, ne a profit!" Érzéki vágy - Ez egy másik társadalmi szinten is meglovagolt vágya az embernek. Mivel a fent említett értékek kikerültek az ember életéből, így hatalmas hanyatlás tapasztalható az erkölcsiségében. A ma embere erkölcsi attribútumok helyett, statisztikai etika alapján él. Ez azt jelenti, hogy azt tekinti erkölcsösnek és etikusnak, amit a többség elfogad annak. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy ami ezelőtt erkölcstelen és visszataszító volt, az mára elfogadottá, legfeljebb mássággá vált. Így hát a ma embere manipulálhatóvá vált az érzékein keresztül. Az ásványvíztől kezdve, a fehérneműig, mindent az érzékeinket megszólítva akarnak eladni nekünk. Napjainkra a szexualitás - mint olyannak beállított vágy, aminek megelégítése nélkül nem lehet élni - beköltözött a kultúrába, a közéletbe, a hétköznapjainkba, a kiskorú gyerekeink életébe. Az érzékiség - nem csak szexuális, hanem minden érzéki megtapasztalás - olyan jelentőséget kapott ez elmúlt évtizedekben, amit egyáltalán nem érdemelne meg. Ego - Egy olyan önző világban élünk, ahol a teljesítmény hajhászása, a versengés az elismerésért, arra kényszeríti az embereket, hogy sokat foglalkozzanak önmagukkal. A szolárium barnította, kigyúrt test divatja, és minden egyéb más divatőrület is mind azért van, hogy az ember figyelmét önmagára irányítsa. Azért, hogy önző módon csak saját magára figyeljen, és csak a saját érdekeiért tegyen. Hogy vágyainak megelégítése legyen az élete értelme és célja. "Én, én legyek a központ!" Az önimádat, és az önzés megfosztja az embert attól, hogy kiteljesedett életet éljen, hiszen csak magával van elfoglalva, nem látva meg a körülötte élő embereket. Ez teljes elmagányosodáshoz vezet, minek jeleit jó néhány éve megfigyelhetjük már. Az ember viszont úgy lett megszerkesztve, hogy szüksége legyen más, szintén a fajához tartozó egyedekkel való kapcsolatokra. Mivel elhitte, hogy saját vágyai megelégítése a legfontosabb, ezért önmaga bálványa lett az ember. Mindeközben, arra vágyik, hogy szeressék, és viszont szerethessen. Amint az a felsorolásból kitűnik, az esetek igen nagy százalékában, nem a vágyakkal van baj, hanem a vágyakhoz való viszonyulásunkkal. Azzal, hogy vagy elnyomjuk ezeket a vágyakat, vagy túl nagy jelentőséget, és féktelenül szabad utat adunk nekik. Az álmokról... Mivel a tanulmányunk címe: "álmok és vágyak" szeretnék néhány szót ejteni az álmokról is. Természetesen az álmok azon értelméről, ami szorosan kapcsolódik a vágyakhoz; az álmodozásról, a vágyak elképzeléséről, megálmodásáról beszélünk. Van egy közmondás, miszerint az álmodozás a lélek megrontója. Mint a legtöbb mondásban, ebben is sok igazság rejlik. Amikor sok időt töltünk azzal, hogy elképzeljük a vágyunk tárgyát, amikor sokat álmodozunk, sérül a realitásérzetünk. Az objektív valóságból átkerülhetünk, az általunk gyártott szubjektív valóságba, egy álomvilágba. Ezzel az a probléma, hogy egyrészt semmi köze sincs a valósághoz, másrészt, egy idő után nem tudunk különbséget tenni, hogy melyik a valós, és melyik az álomvilág. Úgyhogy ismételten beleeshetünk abba a hibába, hogy az álmaink, vágyaink átveszik az irányítást az életünk fölött. Az örökös álmodozásnak lehet az az eredménye, hogy bizonyos kötődések alakulnak ki az életünkben. Olyan rabjaivá válhatunk az álmainknak, mint az alkoholista az italnak, a drogos a kábítószernek. Szeretném ez kiegyensúlyozni egy kicsit. Tudom, tisztában vagyok vele, sőt egyet is értek azzal, hogy minden dolog először egy álom volt. Nem repülhetnénk, ha Lilienthal vagy a Wright testvérek nem álmodtak volna; nem világíthatnánk, ha Watt nem ragaszkodik az álmaihoz, és sorolhatnám oldalakon keresztül. Viszont, azok az emberek kik előbbre vitték a világunkat, nem naiv álmodozók voltak, hanem olyanok, akiknek volt hitük, akiket a meggyőződéseik vezettek abban, hogy valóra váltsák az álmaikat. Én eddig nem erről beszéltem, hanem arról a "beteg" életelvről óhajtottam lerántani a leplet, mely arra buzdít mindnyájunkat, hogy adjunk szabad utat az álmainknak és vágyainknak, hogy életcélunkká váljék a vágyaink betöltése. Arról a téves elképzelésről, hogy minden vágyunknak teljesülnie kell. Így hát azt kell mondanom, hogy a túlzott álmodozás és vágyakozás igen is káros, és veszélyes. Mi akkor a teendő? Igen jó kérdés! A válasz nagyon egyszerű: Nem szükségszerű, hogy minden álmunk és vágyunk teljesüljön. Meg kell tanulnunk, elengedni az elképzeléseinket, és együtt élni az álmainkkal és vágyainkkal. Nem szabad elnyomnunk azokat, de nem szabad megengedni azt sem, hogy átvegyék az életünk irányítását. Az életünket a meggyőződéseink alapján kell élni, amely meggyőződéseket lehetőleg olyan értékekre ajánlatos építeni, amik nem változnak, és kiállják az idő próbáját. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy megtanuljunk a valósággal összhangban, helyes alapokon gondolkodni. Látnunk kell, hogy hol épültek be a gondolkodásunkba azok az elvek, amik "vírusként" fertőzték meg a gondolkodásunkat, és amely elvek alapján él a ma embere.